napsugár

A világ valamennyi erdejében nincsen két egyforma fa. És nincsen két egyforma ember. Az egyenlőség természetellenes elméletét a gyöngék, a törpék és a tehetetlenek találták ki abból a célból, hogy saját színvonalukra kényszerítsék az erőset, a nagyot és a tehetségeset. Kísérletezhetnek vele ezer évig, akkor sem sikerül. A nagyból csak úgy csinálhatnak alacsonyat, ha levágják a fejét.

Wass Albert

Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.

Wass Albert

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

Wass Albert

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

Wass Albert

Üdvözlet az egyenlő méretek világából!

Ahol nem létező fogalom a háj, a hurka és az önvád. Ahol mindenki egyforma és tökéletes alakú, ahol nincsenek túl kicsi székek és túl nagy egók. Ahol semmivé foszlanak a túl szűk ruhák, a bevágó varrások, és soha nem ismert érzés a lelkiismeret-furdalás az éjféli sütik miatt. Nincsenek mindig holnap kezdődő fogyókúrák és életek, nincsen darabjaira hullott és krémekkel összeragasztott önbizalom. Eltűnik ugyan a sokszínűség izgalma és a változatosság, de velük együtt a hibáink és csalódott arcunk is a tükörből...

És hogy hol és főleg mikor kezdődik ez a világ? Nem tudni. A divattervezők ugyan lassan évente ígérik a formák forradalmát, de a mi életünk egyelőre biztosan nem erről szól.

Itt, a 90/60/90-es univerzumban folyamatos a harc. Egy testben élünk az ellenséggel, valami vagy túl kicsi, vagy túl nagy, vagy nem elég feszes. A NASA is megirigyelhetné szupertitkos fejlesztésű fegyvereinket: az önkritikának álcázott szimpla önutálatot és a keserű önvádat. Amióta pedig tele a hűtőszekrény, az egyik legfőbb élvezeti forrásunkat, az ennivalót is csupán veszélyes ragadozónak tekintjük. Nincs olyan neoncsövű fridzsider, amely szebb fényben tüntetné fel a sebtiben elpusztított torta maradványait. Egy ártalmatlan, hófehér tejszínhabfelhőről azonnal a saját tíz évvel későbbi, kövér testünk jut eszünkbe, és mire a szemünk a düledező csokihalmokra téved, már biztosan vagyunk benne, hogy soha senki nem fog szeretni minket.
A kövér jövőtől való félelem teljesen bekebelezi a jelenünket. Felszabadult pillanatok helyett kalóriákat számlálunk, ha pedig már rég nem a vékony végén vagyunk a skálának, akkor számok mögé bújva éljük az életünket... Majd akkor leszek felszabadult, boldog, vidám, elégedett és egyáltalán, az igazi, korlátok nélküli önmagam, ha lefogytam, meghíztam stb. Ha, ha, ha... És az a bizonyos nap valahogy soha nem jön el.

Pedig tetszik vagy sem, az egyetlen dolog, ami biztosan elkísér minket az életünk végéig, az a testünk. Akár hetven évet is eltékozolhatunk azzal, hogy hibáztatjuk, miért is nem tökéletes. És közben elfelejtjük, hogy önmagában néhány zsírpárna léte vagy nemléte még nem teszik keserűvé az életünket. Ha a túlzott elvárások miatt csalódást okozunk magunknak, az annál inkább!

Épp ezért itt az ideje mérlegelni, kinek a mércéjével tekintünk önmagunkra, és egy kis időre elhagyni végre a 90/60/90-es univerzumot! Mert az egyenlő méretek világa itt van egy karnyújtásnyira, és csak rajtunk múlik, mikor lépünk át oda. Talán nem a divatvilágnak kell megmondania, hogy elfogadható-e a testünk, vagy sem, hanem saját magunknak. Szóval küldjük magunkat szabadságra! Egy hónapig ne gondoljunk arra, milyennek kéne lennünk mások szerint, hanem élvezzük és szeressük azt, amink van!
...

Liptai Lívia

Elle, 2010. május

Sosem követem el azt a hibát, hogy olyanokkal vitatkozzam, akiknek nem adok a véleményére.

Edward Gibbon

Nyelved és nyelvem
megbeszélik egymással,
hogy mire nincs szó.

Fodor Ákos

Mind, mi történik:
kristálytisztán érthető
- de csak utólag.

Fodor Ákos

Nézz a Holdra,
mintha álmodnád:
mintha némasága hozzád szólna.

Lépj a Holdra.
Ez a távolság,
mit lelkünk megtesz évezredek óta.

Fodor Ákos

Korszerű önvédelmi fegyver
vállról indítható
rándítás.

Fodor Ákos